A tudatalattimból bukkant elő, telepedett rám, és magam kellett felismerjem, mi is ez, mit is jelent ez az új érzés, hatás, ami Dórival megismerkedésünket követően tapasztaltam. Először csak azt érzékeltem, hogy jobban érzem magam a közelében, minden egyes új interakció, közös élmény valahogy más, örömteli, boldog pillanat volt, amiből aztán egyre csak többet és többet akartam. Bármi jött velünk szembe, az életünk és a mindennapok akármilyen területéről volt szó, mindig megtaláltuk a közös hangot, harmóniát, tudtunk egymás gondolataihoz kapcsolódni, passzolnak az értékek, célok, amik fontosak számunkra. Mérhetetlen támogatás, támasz, amit kapok tőle, kiegészít, amiben gyenge vagyok, rengeteget tanulok és fejlődök mellette, a legjobbat hozza ki belőlem. Mindezt a legészrevehetetlenebb, természetesebb és gördülékenyebb módon. Ez a közösen teremtett légkör, a végtelen őszinte szeretet, az egyre szorosabb kötelék megkérdőjelezhetetlen biztonságot és magabiztosságot adott a döntésekhez, hogy megpróbáljuk együtt, hogy összeköltözzünk, és hogy megkérjem a kezét. Mert minél több időt és közös élményt hagyunk magunk mögött, annál messzebbre látok, és amit magam előtt látok, abban ő mindig jelen van, mellettem, együtt, kézenfogva.
Ennek a csodálatos közös útnak egy állomása csupán ez az esküvő, ami nem azért történik, hogy a mi életünkben változást hozzon, hanem hogy veletek együtt gondoljunk rá, éljük meg és ünnepeljük, hová is jutottunk mi ketten, és lássátok ti is, milyen az, amikor valaki megtalálja azt a társat, amiről sosem tudta, hogy szüksége van rá, mert eddig még nem tudta, milyen is lehet, ha ilyen ember költözik a szívébe és áll mellette minden nap.